Igen, sajnos csak ennyi telik tőlünk. A fantázia teljes hiánya – mondhatnánk. Pedig, annyi minden más is van, amit érdemes lenne megnézni, de mi hűségesen követjük a Lonely Planet ajánlását, és megyünk a tömeg után. Nem. De mielőtt belelendülök a Hugival töltött kalandok folytatásába, meg kell állnom kicsit elmondani, hogy igazam volt az előző posztban:…
Igen, tudom, idestova fél év. És közben volt ősz, tél, tavasz, már majdnem nyár is, az útleírás csak nem akar folytatódni. Fél év alatt a népes rajongótáborom ¼-e személyesen, másik negyede pedig elektromosan adott messziről is jól látható jeleket, hogy az RSS olvasó üres, mint az államkassza, és nem folyik be semmi, sem földgáz, sem…
Először azt hittem – én balga – hogy egy hosszabb bejegyzéssel megúszom az egészet. Esetleg kicsit terjengősebb lesz, mint a szokásos, talán több képet is kell majd válogatnom hozzá, de azért bele lehet sűríteni a mondanivalót egy posztba. Tévedtem. Pedig én terveztem a programot, de mégsem gondoltam volna, hogy mire a túra végére érünk, olyan…
Az egyik kollégám, akivel talán kényszerűségből, talán a praktikum miatt, de lehet, hogy már-már valami baráti viszony megalapozásaként a munkanapjaim javát együtt szoktam tölteni, szinte már betegesen rajong az elhagyatott helyekért. Annyira, hogy kalandozásai során képes megállni úton-útfélen, ha valami olyat lát, ami távolról emlékeztet arra, hogy a hely elhagyatott. Nagyon komolyan műveli a szakmát,…
Korábban is szóltam, ha hosszú olvasmány jön, és nem hazudtam. Most sem fogok: ne a 4-6-os villamosan állj neki, nem fogod tudni időben befejezni. Dőlj hátra, vegyél elő egy pohár bort, vagy sört, és úgy láss neki, hogy egy darabig nem zavar sem család, sem munka, semmi. Hosszú lesz (éppen 3740 szó), talán olvasható is…
Lehet, senki sem hiszi már el nekem, de töriből elég jó voltam, mert mindig is érdekelt (kivéve az évszámok), és valahogy éreztem, hogy bár nem hasznos, de fontos ismeret, jó tudni az egyetemes és a magyar történelmet egyaránt. Még ha csak olyan mértékben is, amilyen mértékben az iskolában azt tanítják. Szóval nem túl mélyrehatóan – sajnos. Persze, az iskolai tananyagon túl azért hébe-hóba olvastam is, egy kis ezt, egy kis azt, és az olyan történelmi eseményeknek, amik igazán érdekeltek, azoknak kicsit jobban utána is néztem.
Valamelyik korábbi posztomban már utaltam rá, hogy elkezdtem írni egy történetet, de aztán abbahagytam, mert olyan körmondatok voltak benne, amikben már magam is eltévedtem néha-néha. A poszt témája a szívmotiváció lett volna, azaz mi az, amire vágyunk, és persze mik a realitások. Amikor megtudtam, hogy kiköltözünk, azonnal elkezdtünk Andival azon gondolkodni, hogy akkor Lajost lecseréljük egy jobbra, újabbra, és persze azonnal beindult az álmodozás is, mert ilyen az emberi lélek.
Nos, legutóbb ott hagytuk abba, hogy megérkeztünk Koronouda méltán ismeretlen falujába. Aki az előző poszt után vette a bátorságot, és megnézte térképen, hogy hol is van ez a falu, az láthatta, hogy 100 háznál nincs több összesen a településen, az egész falu körbe- és átjárható harminc perc alatt, és egyetlen nevezetessége a kávézó, ahol állítólag…
Az előző (a földrengést megelőző, egyben természetesen az első) részben ott hagytam abba, hogy a mindennel elkészültünk, minden intéznivaló elintézve, a csomagok összepakolva, gyerekek alszanak, és másnap reggel indulás. Azt terveztem, hogy ha hatkor megindulunk, akkor este hatra már ott is lehetünk az ideiglenes szálláson, Koronouda falvában, Kilkistől így Thessalonikitől sem annyira messze. Nyilván nem…
Nem is tudom, hol kezdjem el az egészet. Akkor, amikor a gondolatmag megjelent, akkor, amikor szárba szökkent, vagy akkor, amikor a gyümölcse is érni kezdett? Nem egyszerű visszatekinteni, akár évekkel ezelőttre, és azt mondani, hogy ez volt az a pillanat. Szerintem nem is volt ilyen pillanat, illetve nem egy meghatározott pillanat volt, hanem több kisebb-nagyobb…
έξοδος 