Ismét eltelt egy hét, hát megint kinyitom résnyire az ablakot, hogy betekintést nyerjetek eseménytelen életünk apró történéseibe. No nem úgy, mint a szomszédos madaras bácsi, aki minden lehetséges alkalmat kihasznál, hogy belessen, hanem csak úgy, ahogy úri népek közt azt illik. No nem mintha ismét olyan sok minden történt volna velünk, de azért hét nap…
Hát, igaznak bizonyultak a pletykák, megint be(le)zártak bennünket. Nem sokkal szigorúbb, mint volt korábban, de mégis, egyre rosszabbul esik. Rossz, hogy nem látjuk a végét, rossz, hogy megint nem lehet kimenni szinte sehová, és rossz, hogy lassan itt a tavasz, és mi szép lassan egymás idegeire megyünk.
Hiába, na, a kezdeti izgalom elmúlt, immár tágas mederben folyik életünk folyója, nincsenek zúgók, vagy egyéb akadályok, amin megakadna a széles folyam. Persze a mederben azért vannak sziklák, fodrozódik a víz a felszínen, de hol nincsenek ugyebár?
Idestova harmadik hete nem írtam, és csak az nyugtat, hogy nem is ígértem, hogy írni fogok, legyen ez tehát egy kellemes meglepetés nektek, kedves olvasók! No nem azért ragadtam billentyűzetet, mert olyan sok mondanivalóm lenne, de ismertek, szeretek dicsekedni, még ha ez azzal is jár, hogy az alig mérhető népszerűségem tovább csökken. A mivel dicsekedhetnék…
…és még mindig nincs igazából miről írnom. Görögország egy részén még mindig tombol a járvány, bár nem olyan rossz számokkal, mint otthon, de a helyi szakemberek azért el vannak keseredve. Most épp azt mondják, hogy jövő hét hétfőn nyitják az iskolákat, ami az első lépés a nyitás felé, tehát vegyük úgy, hogy ez jó jel. A lakosság oltását 20-án kezdik, hétfőtől lehet jelentkezni rá, sajnos fogalmam sincs, hogy minket ez mennyiben érint. A munkahelyem egyelőre hallgat a témában, hogy lesz-e céges oltási program, vagy várjuk meg, míg ránk kerül a sor. Mindegy, már látszik az alagút vége, addig is csendesen, békésen éldegélünk.
Nem mentegetőzésképp írom, de szerencsére(?) a munka kezd elég lenni, lassan tényleg lefoglal teljesen, ráadásul a kreatív energiáimat egy másik projektre kell koncentrálnom, ami legalább olyan fontos a szívemnek, mint ez a blog. Csak arra több erőforrást kell áldoznom annak érdekében, hogy legalább olyan sikeres legyen, mint ez…
Nos, akkor megpróbálkozom a lehetetlennel… A rendszeres olvasóim legalább 20%-a reklamált már (joggal), hogy hol vannak a posztok?! Persze, meg tudom érteni, de komolyan, ahogy korábban is írtam: Rejtő sokkal jobb olvasmány, mint én, ráadásul ingyenesen elérhető az Országos Széchenyi Könyvtár digitális archívumában (Magyar Elektronikus Könyvtár).
Sajnos, még mindig tart a lockdown (sőt, úgy tűnik, meg is lesz hosszabbítva), így igazán sok különleges, élménydús dolog nem történik velünk. Mi is történhetne, ha be vagyunk zárva a lakásba, és csak akkor mozdulhatunk ki, ha (kis túlzással) a görög állam úgy akarja. Igyekeztem az előző posztokat jól széthúzni, de még így sem sikerült…
Csak mint a székely viccben: no, ezt nem gondoltam volna! Igazából igen, mert voltak erre utaló jelek, de hát az ember csak reménykedik egy kicsit nem? Hiába: bezártak, lelakatoltak bennünket, nem mozdulhatunk ki, csak meghatározott célból és időre. De ne szaladjunk ennyire előre! Az AirBnB lakás, mint említettem szűk volt, és persze az idő sem…
Nos, legutóbb ott hagytuk abba, hogy megérkeztünk Koronouda méltán ismeretlen falujába. Aki az előző poszt után vette a bátorságot, és megnézte térképen, hogy hol is van ez a falu, az láthatta, hogy 100 háznál nincs több összesen a településen, az egész falu körbe- és átjárható harminc perc alatt, és egyetlen nevezetessége a kávézó, ahol állítólag…
έξοδος 