Hát, igaznak bizonyultak a pletykák, megint be(le)zártak bennünket. Nem sokkal szigorúbb, mint volt korábban, de mégis, egyre rosszabbul esik. Rossz, hogy nem látjuk a végét, rossz, hogy megint nem lehet kimenni szinte sehová, és rossz, hogy lassan itt a tavasz, és mi szép lassan egymás idegeire megyünk.

Ez a lezárás annyiban másabb, mint az előző, hogy valami véletlen folytán most megütötte a magyar sajtó ingerküszöbét is, pedig tényleg, nem sokkal rosszabb, mint volt tavaly év végén, a mi életünkben talán csak annyi változást hozott, hogy lőttek a hétvégi kirándulásoknak és Petike tanulmányainak.

Igen, beigazolódott a legrosszabb sejtésem, az ovi is bezárva, digitális oktatás a négyéveseknek, Andi meg kettészakad a két gyermek között. A tandíj meg befizetve… De szerencsére, még meg tudták tartani az oviban a kínai újév ünnepét, így a gyerek kapott egy csokit és egy nyalókát, valamint a digitális oktatást elősegítendő kapott valami ajándékot, amit Andi már ezer boltban látott. Innen is tudjuk, hogy a csokival és az ajándékkal együtt már legalább 4€ megtérült a befizetett tandíjból. Cserébe elzavartak minket a boltba, hogy vegyünk még ezt meg azt, mivel otthon is kell kézműves foglalkozásokat tartani.

Petikének belelestem egy órájába, és leesett az állam. Eddig nem nagyon érte el az ingerküszöbömet a brit oktatási rendszer, nem is nagyon foglalkoztam a kérdéssel, de most érintett vagyok, gondoltam beleszagolok… Hááááát. Ezek a 4-5 éves gyerekek már 60-ig számolnak és olvasnak. „The frog is in the Pond” és hasonló mondatokat már a gyerekek olvasnak ki, és társítanak a megfelelő képhez. A számokat és a műveleteket is gyakorolják, én meg csak pislogok, hogy mi a fene zajlik itt. Petike megkapta a felzárkóztató feladatait is, szóval lesz mivel foglalkoznunk. A feladatok pedig? Számok írása, ABC írása, számolós kifestők, alap számolások (10 alatt). Megjött a könyv is, a hangok kiejtése, fonetika (ISBN 9780721711461 és 9780721711478 ha valakit érdekel). Komolyan, ha a gyerek ezt végig fogja tudni csinálni, nem lesz gondja a második nyelvvel. Sem a harmadikkal, ahogy a többivel sem. Persze, mi majd jól belerokkanunk, mert az iskola sem olcsó (nagyon nem olcsó), de megéri, inkább ismét nem viszünk haza semmi pénzt sem, de a gyerek olyan útravalót kap, hogy csak na!

Aztán eljött a Bálint nap is, és azon gondolkodtam, hogy épp egy éve voltunk utoljára utazni a családdal együtt, külföldön (nyilván, a mostani helyzet nem számít), és már nagyon mehetnékünk van. Nem csak nekem, nem csak Andinak, de a gyerekeknek is. Egy éve még Brüsszelben fárasztottuk Natit és Szulejt, nosztalgiázgattunk, és meglátogattuk az ismerős helyeket, ettünk baguette-et, ittunk belga söröket, vásároltunk belga csokit, most meg nem megyünk sehová. Nehezen bírom. De cserébe más is: a kollégáim, és a bővebb kollegiális köröm, a „hálózat” tagjai is rendre elmondják, hogy már nagyon ki kellene mozdulni. Hát igen, ezek egyike sem otthon ülő típus, ahogy mi sem vagyunk azok. No, de nem mondom el többször (dehogynem), úgyis unja már mindenki, és a legtöbben, akit ismerek, hasonlóképpen éreznek.

Ma jött szembe a YouTube ajánlások között a bizarr ételek Görögországon játszódó műsora, belenéztem, és akkor tudatosult bennem, hogy mit is műveltem pár hónapja: Éppen kint kolbászoltunk a városban, és vacsorát kerestünk, és mivel mindenki a görög kajára szavazott, így bementünk abba az étterembe, amit egyszer már kipróbáltunk, és tudtuk, hogy nagyon finom és bőséges gyroszt lehet ott kapni, ráadásul a személyzet is kedves. Szóval mivel már a második alkalommal voltunk ott, gondoltam mást is kipróbálok, mint a szuvlaki és a gyrosz, és láttam, hogy vannak készételek is. Onnan kértem egy ilyen göngyölt húsra hajazó valamit, kívül szép sült piros, belül meg darabos, mint egy jó kis disznósajt. Otthon fogyasztottuk el, már az első falatra tudtam, hogy nem nyertem: nem rossz, de nem lesz a kedvencem. Először is, nagyon faggyús volt (birka), másrészt meg hamar kiderült, hogy csak belsőség van benne, de abból minden. Szív, vese, máj, lép, gyomor, tüdő, nem tudom, nyilván nem ismertem fel mindent, de volt olyan darab, aminek nem tetszett az íze. Szóval ettem, ettem hősiesen, de azért olyan 70-75%-nál feladtam, és nem erőltettem tovább, szerencsére addigra jól laktam, így nem volt nagy gond abból, hogy nem végeztem vele, és megjegyeztem, hogy majd Apónak ajánlani fogom, de magamnak nem kérek még egyszer. Na szóval, a bizarr ételekben (Bizarr ételek Andrew Zimmernnel) rögtön a második helyen, a pacalleves után ezt láttam, és valóban az volt, benne, amire tippeltem: birka belsőségek szépen feltűzve, béllel körbetekerve, majd parázson jól megsütve. Ahogy néztem a műsort, ismét kedvem támadt megkóstolni, de aztán eszembe jutott a vese, és elvetettem az ötletet. Pedig a vesével kapcsolatban nincsenek fenntartásaim, a vesevelőt – nagypapa által készítve, tojásosan vagy tojás nélkül szívesen fogyasztom, bár magam soha az életben nem készítenék – mondom most, aztán ki tudja, mi lesz. Szóval néztem a műsort, folyt a nyálam, mert az egész bárányok azért ott mosolyogtak a nyárson, és azt nem lehet nyálcsorgatás nélkül nézni, nem igaz?

És azt hiszem, ezzel végére is értem a történetnek, ezt a három dolgot szerettem volna kiírni magamból ezúttal: továbbra sem kell sajnálni, csak jár a szám, de azért nem olyan rossz itt, és remélem, hamarosan már olyat is mondhatok, amiért lehet velem örülni.

Ja igen! Ide is elért a hideg, és bár itt nem lesz -14 mint Apámnál hajnali fél négykor a hegytetőn, de itt is lemegy 3-4 fokra a hőmérséklet, még jó, hogy spóroltam a fával! Kedden eltüzeljük a maradékot, és akkor már arra sem lesz gond, hogy kerülgessük a garázsban a kupacot. Jövőre pedig többet kell venni (inkább öt köbmétert, mint hármat), és időben, hogy legyen ideje megszáradni. Ezt is fel kell írnom magamnak valahová: tavasszal fát kell venni télire!

Illetve, még egy dolog: ezzel az alkoholizmussal nincs szerencsém. No nem úgy, ahogy első hallomásra tetszik, hetek óta nem ittam még egy kis sört sem, de nem is hiányzik, hanem inkább azzal, hogy immár a második sörszállítmány tűnik úgy, hogy a portyázók és kalandozók áldozatává vált – a belga szállítmány sem érkezett még meg, pedig ennyi idő alatt Kínából megjött a rendelt szirszar is, vámmal, szállítmányozással együtt. Mondjuk, nem vagyok meglepődve, a helyi posta még a helyiek szerint is vállalhatatlan, szóval ismét egy sor a jegyzetfüzetbe: görög postával nem üzletelünk, soha! Komolyan mondom, majdnem olyan rosszak, mint a Magyar Posta, csak ugye nekik megértjük, mert mediterránok, mediterrán habitussal. Nem, nem értem meg. Szóval rohadjanak el, ha nem hozzák a csomagomat időben!

Na, most már tényleg ennyi volt, kipanaszkodtam magamat egy-két hétre, aztán majd talán lesznek jó hírek is, bár már tudjuk, legalább február végéig be leszünk zárva. Márciusban meg? Ki tudja? Talán hazamegyünk egy kicsit 😊