…és még mindig nincs igazából miről írnom. Görögország egy részén még mindig tombol a járvány, bár nem olyan rossz számokkal, mint otthon, de a helyi szakemberek azért el vannak keseredve. Most épp azt mondják, hogy jövő hét hétfőn nyitják az iskolákat, ami az első lépés a nyitás felé, tehát vegyük úgy, hogy ez jó jel. A lakosság oltását 20-án kezdik, hétfőtől lehet jelentkezni rá, sajnos fogalmam sincs, hogy minket ez mennyiben érint. A munkahelyem egyelőre hallgat a témában, hogy lesz-e céges oltási program, vagy várjuk meg, míg ránk kerül a sor. Mindegy, már látszik az alagút vége, addig is csendesen, békésen éldegélünk.

Az ünnepek szépen zajlottak, jól esett a szabadság, jó volt a családdal lenni napközben is, no nem mintha nem lennénk november eleje óta összezárva, de így azért mégis más volt. Volt időm végre olvasni, illetve tök boldog vagyok, mert végre arra is volt időm, hogy a horvát CERT által készített hekkelős platformon haladjak kicsit, és egymás után jöttek a sikerélmények, ami nagyon jól esett. Aki ismer, tudja, hogy engem ez jobban motivál, mint szinte bármi más. Szóval a Maslow-piramison jó magasra hágtam, ilyen nagyon régen volt már nekem, főleg, hogy …na jó, ebbe nem megyek bele, de azt szögezzük le, hogy most magasabban vagyok, mint voltam az elmúlt években bármikor.

Más pozitívum is volt az életünkben: a tojáslikőr egész jó lett például. Mondjuk kellett még állnia egy kicsit, hogy igazán jó legyen, az első kóstolás után még erős volt a vodka íz benne (kissé bőkezűen bántam vele, mikor készítettem), de mostanra nagyon jó lett! Készült végül töltöttkáposzta is, aminek módfelett örültem. A piacon találtunk savanyúkáposztát, és olyan töltött káposzta lett belőle, hogy még a gyerekek is ették. Persze, összehasonlítva az anyám által készített termékkel ez annak a sánta, púpos és értelmileg elmaradott kisöccse, de nekünk ez jutott, és mi ezzel is boldogok voltunk. Azért innen is üzenem az alföldre, hogy készüljetek, ha megyek, legyen savanyú káposzta!

Mi még? A gyerekeket elhalmoztuk ajándékokkal, ami az elveim ellen van, nem is támogattam a dolgot, de mivel megértettem az érvet, miszerint épp alig van nekik játékuk, így egy nagyobb adag nem árthat, nem is elleneztem a vásárlást. Cserébe kaptam Legót magamtól. A felnőtteknek visszafogott volt az ajándékozás, de folyamatban van anyának az utó-ajándék, Öcsi dolgozik rajta ezerrel, ezúton is köszönöm neki!

No, és a dolog, ami nem maradhat bennem, ki kell írnom, mert annyira fáj, hogy még véletlenül leszédülök a piramis csúcsáról: Van ez a sörfőzde, BrewDog, amit már nem hívnék kézművesnek, de amikor kezdték, még azok voltak. A termékeik változatosak, finomak, bár kissé túlárazottak szerintem, de tényleg vannak nagyon jó söreik. Egyrészt tapasztalatból tudom, másrészt meg hiszek a szakértőknek is. A linkelt szakértő úrral évek óta beszéljük, hogy milyen jól járt a cég részvényei megvásárlásával, és persze az irigység és a birtoklási vágy tombolt bennem mióta előszőr csúsztam le a részvénykibocsájtásról. Szegény barátom meg minden alkalommal lelkesen küldözgette a híreket az újabb kibocsájtásokról, én meg rendre eljátszottam a gondolattal, hogy felforgatom a családi költségvetést, de nem vagyok egy risk taker típus (és az Asszonytól [haragjától] is félek), így eddig nem vettem BrewDog részvényt. Karácsony előtt viszont megelégeltem a hezitálást, a sarkamra álltam, és bevásároltam. Meglepetészszerűen az Asszony csak szemmel vert, de azt is csak kicsit, szóval jó volt az időzítés szerintem. No, de ha van részvény, akkor vegyünk is sört – gondoltam – hisz jár online kedvezmény. Meg is pakoltam kosaramat biza számos jóféle nedűvel, abban a hitben, hogy a karácsonyfa tövében, a kandalló előtt már a cég karácsonyi sörét kóstolgatom. Azt követően jött is a levél, hogy sok a megrendelés, legyek türelemmel, majd foglalkoznak velem is, de lehet, hogy az csak egy hét múlva lesz. Hát, inkább 10 nap volt, de végül csak csörgött az elektromos postafiók, hogy akkor itt a csomagkövető kód, várd a sörödet hülyegyerek, én meg örültem, mint egyszeri Köztársasági Elnök a doktori címnek.

Vártam, vártam türelmesen, kétnaponta nézegettem a csomagkövetést, de a csomag csak nem akart eljönni Angliából, további 10 napon keresztül a raktárban állt. Ekkor írtam egy udvarias levelet, hogy bár türelmes vagyok, de azért szeretnék a karácsonyfa alatt sörözni, és ennek úgy észrevételezem, hogy akadálya van, tehát nagyra értékelném, ha ez az akadály elhárulna. Másrészt meg aggódom amiatt is, hogy a még nem lezárt Brexit tárgyalások következményeként vámot kell fizetnem a csomagra, amit nem tervezek megtenni, mert hogy miattuk késik a csomag, ha késik.

Egy hölgy válaszolt szintén jó pár nap elteltével, hogy karácsonyi hajrá van, majd foglalkoznak az én problémámmal is, legyek türelemmel. Szegény nem tudhatta, hogy a türelem egy olyan véges erőforrás, mely hiányában az ember nem semlegessé válik, hanem inkább türelmetlenné, ami viszont agressziót és nem úremberhez való kommunikációs formák alkalmazását vonja maga után. De nekem még volt türelmem megvárni Laura válaszát, miszerint igazán sajnálják, és persze nyomoznak, hogy mi történhetett, de addig is, új rendelést adott fel a nevemben, ami biztos, hogy tuti, hogy karácsonyra ideér hozzám. Utóbbiban kételkedtem, tekintve, hogy már olyan közel volt a karácsony, hogy éreztem a műfenyő műszagát a szobában, de hát az ember inkább bízik, mint elfogadja a vereséget, nem? De. Na ugye! Bizalmam mindaddig tartott, míg nem tudatosult bennem, hogy a csomag, amit a profilom alatt látok, az nem kárpótlás a késésért, hanem az a csomag, amire az ügyfélszolgálat gondolt, hogy én azt rendeltem. Miért gondoltam, hogy ajándék? Nos azért, mert az én eredeti rendelésem és az általam látott második rendelés értéke között olyan különbség volt, hogy az nem tekinthető kerekítési hibának, inkább olyan a viszonyuk, mint egy ház és annak Legó modellje közti különbség.

Írtam is hát ízibe’, hogy most már fel kellene adni a vásárlók megviccelésével, mert kezd komoly aggodalmam keletkezni a cég megbízhatóságával kapcsolatban, amit csak nagyon nehezen fognak tudni ellensúlyozni. Laura válaszában jelezte, amit az előző levélváltásaink során elfelejtett tudomásomra hozni, hogy az általam rendelt termékek jelentős része már nem elérhető, így azok értelemszerűen nem férnek bele a csomagba, és persze felajánlotta az ajándékkártya kiállításának lehetőségét, hogy majd abból jól vásárolhatok később a boltban.

Itt fogyott el a türelmem és a karácsonyba vetett bizalmam. Jeleztem számukra, hogy bár Ők csak egy ügyfelet veszítettek el, lehet, örökre, de én az álmaimat, ami nem esik jól, mivelhogy álma jellemzően kevés szokott lenni az embernek. Kértem az általuk feladott csomag törlését, és a részükre átutalt összeg visszafizetését. Annyira elszomorodtam ettől az egésztől, hogy már csak az alkalmat lesem, hogyan tudnék a részvényeimtől is megszabadulni minél hamarabb, majd életem végéig bojkottálni a főzdét (utóbbira azért nem látok nagy esélyt, mert tényleg jó, amit csinálnak, de jó darabig nem veszek tőlük semmit, az tuti).

Nagy fájdalmamban a visszatérített összegből vettem még egy Legót, hogy legyen mivel játszanom…

Másik fájó pont volt még az életemben, hogy kiderült, egyes, a görög állam által a munkahelyemnek és munkavállalóinak biztosított kedvezmények, amivel számoltam, nem illetnek meg. Nem nagy ügy, persze jobb lenne a kedvezményekkel, de így sincs okom panaszkodni, nem is teszem. Az egyetlen kis bökkenő, hogy arra vártam, tisztázódjon ez a helyzet, addig nem vásároltunk semmi nagyobb dolgot, amivel kényelmesebbé tehettük volna az életünket. Itt olyanra gondolok, mint kenyérpirító és rendes irodai szék, meg persze sok minden más. No, most, hogy kiderült, hogy nemcsak nem jut, de nem is jár a kedvezmény, azonnal nekiálltunk vásárolni. Lesz kerti bútor a tetőre, már csak a grill hiányzik fentről, lesz szék az irodámban, és lesz még egy csomó dolog, amit hoz az Ikea és társai. Meg persze Lacika is kap végre ruhákat, Petike is kap ruhákat, Anya kap mindent, ami hiányzott neki, és én sem maradok utó-karácsonyi ajándék nélkül.

Mindezek után pedig, ahogy nyitnak az iskolák, Petikének is keresünk egy ovit, ahol majd olyan jól megtanul angolul, ahogy én sem tudok, és görögül, mint a helyiek. Tervezgetjük lassan a jövőt, mi lesz, ha kiszabadulunk, vannak céljaink és vannak terveink, és azt kell mondjam, nem is volt (eddig) olyan szörnyű az összezártság a családdal, még mindenki él, és 8 napon túl gyógyuló sérülést sem szerzett senki. Mindent összefoglalva, a BrewDog incidens ellenére is optimistán tekintek a jövőbe, már látom, hogy várnak rám a merülőhelyek, ahol búvárkodhatok, várnak ránk a kirándulások, a nézelődés, a jövés-menés. Jó lesz ez, csak még egy kicsit kell kibírni!

Mindenki vigyázzon magára, aztán remélem hamarosan találkozunk!