Sajnos, még mindig tart a lockdown (sőt, úgy tűnik, meg is lesz hosszabbítva), így igazán sok különleges, élménydús dolog nem történik velünk. Mi is történhetne, ha be vagyunk zárva a lakásba, és csak akkor mozdulhatunk ki, ha (kis túlzással) a görög állam úgy akarja.

Igyekeztem az előző posztokat jól széthúzni, de még így sem sikerült eléggé, nem gyűlt össze olyan élmény, amiről írni tudnék nektek, ami, ha nem is köz-, de családi, baráti érdeklődésre számot tarthatna. Vagy igen? Álljon itt pár kis színes azokból a mindennapi harcokból, amiket meg kellett vívnunk, mióta kiutaztunk.

HNYP

Nem tudom, ki szokta még így csinálni, de nálam immár mondhatom, bevett szokás, hogy a Nyugdíjpénztárban felhalmozódott kamatot szépen kiveszem három évente, az első adandó alkalommal, amikor lehet, majd miután megkaptam, másnap vissza is utalom. Elsőre hülyeségnek tűnik, de ha jobban belegondolsz az egyéni befizetések után állam bácsi ad 20% SZJA kedvezményt. Ez arra is igaz, ha ugyanazt a pénzt utalom vissza, amit egy napja megkaptam. Így három évente egyszer, év végén kiveszem a kamatot, kiszámolom, hogy mennyit fizettem eddig be az adott évben, és mennyit kell még befizetnem, hogy megkapjam a maximum adójóváírást (150.000), azt befizetem, a maradékot, meg ha van, akkor átviszem következő évre, és akkor utalom vissza. Így jó eséllyel az egyik évben megkapom a maximum jóváírást, a második évben meg kicsivel többet, annál, mint egyébként kapnék. Aztán, amikor jön az adóbevallás időszaka, akkor visszakérem az SZJA befizetésemből azt az összeget, ami jár, és utaltatom a nyugdíjpénztáram részére, ezzel is növelve a tőkét. No már most, idén épp a 3. év van, szóval szokás szerint nyomtatvány letölt a HNYP oldaláról, kitölt és… meglepődik, mert csak személyesen, vagy postázva, nyomtatva lehet intézni a kifizetés kérelmet. Persze, engem nem olyan fából faragtak, hogy az első akadálynál feladjam, így kiterjedt kutatást folytattam, és nocsak, láss csodát, a kormány végre elmozdult a digitális ügyintézés felé, és jogszabályi keretek közé foglalták a könnyen megjegyezhető „Azonosításra Visszavezetett Dokumentum-Hitelesítés” szolgáltatást (AVDH). Erről annyit kell tudni, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 325. § (1) bekezdés g) pontja alapján a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által üzemeltetett azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltató által hitelesített dokumentum teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül, magyarán szólva olyan, mintha kézzel írtam volna és azt aláírtam volna, vagy géppel kitöltöttem, aláírtam, és két tanú hitelesítette volna. Bonyolult? A jelek szerint a HNPY alkalmazottjainak is az volt. Fogtam ugyanis a nem szerkeszthető formanyomtatványt, letöltöttem, megszerkesztettem, a fura nevű szolgáltatás segítségével digitálisan aláírtam, majd elküldtem a pénztárnak, és semmi jót nem remélve vártam a hívást. A hívás a következő munkanapon meg is jött, menetrend szerint. Mondja a hölgy (ügyfélszolgálat), hogy a digitális aláírást nem áll módjukban elfogadni. Én persze ellenkezem, és egy levegővel elszavalom neki a fenti szöveget a polgári perrendtartásról és a teljes bizonyító erőről. Kisasszony megjegyzi továbbá azt is, hogy azért is nem tudják elfogadni az általam küldött dokumentumokat, mert nincs „Cégkapujuk”. Jeleztem, hogy az nem baj, mert egyik alma, a másik körte, nincs a kettőnek köze egymáshoz. Nyilván nem bírunk egymással, mondja, beszél a felettesével, majd visszahív. Javasoltam neki, hogy miközben beszél, nézzék meg a jogszabályt is, hátha segít dönteni.

Kisvártatva vissza is hív, és közli, hogy bár eddig még soha senkinek sem fogadták el a digitálisan aláírt bejelentését, de velem kivételt tesznek, „mert Athénban van”. Mondom, én ezt nagyon nagyra értékelem, de ne azért tegyenek velem kivételt, mert nem tartózkodom az országban, hanem mert erre jogszabályi kötelezettségük van, és javaslom, hogy frissítsék az eljárásrendjüket, mert a jövőben várható még ilyen megkeresés. Persze nem lenne „hivatal”, ha nem vágnának vissza, és a beszélgetés végén az én kioktató stílusomra reagálva, azzal összhangban megjegyezte a hölgy, hogy nekem is célszerű lenne betartani a jogszabályokat, szóval mielőtt feldolgozzák a kifizetési kérelmem, leszek kedves megcsinálni az ügyfélazonosítást is. Álltam elébe, azt is lezavartuk, és kicsivel több, mint két hét után csörgött is a telefon, megjött az utalás! Már csak számolnom, osztanom, szoroznom kell, és küldöm is vissza nekik a pénz egy részét postafordultával.

Megjegyzem, hogy ezen AVDH szolgáltatás használatával bejelentettem a lakcímváltozást az egészségpénztáramnak is, aminek már a honlapján fel van tüntetve, hogy miképp kell így bejelenteni az adatváltozást, mankót is adnak, és szerkeszthető a nyomtatvány, illetve bejelentettem a magánnyugdíjpénztáramnak is, de ezek egyiknek sem volt baja sem a bejelentés formájával, sem tartalmával. Mindegy, örülünk, megjött a pénz, boldogság van!

Gáz van Babám, nincs gáz!

Amikor beköltöztünk, illetve, amikor megnéztük a lakást, eléggé nagy plusz volt a történetben, hogy önálló gázfűtéses kazánt láttunk beszerelve, a radiátorok kiépítve, gáztűzhely, stb. Ez azért kardinális kérdés, mert errefelé, ahogy megtudtam, nem nagyon szoktak fűteni, ha meg mégis kell, akkor kandalló, vagy légkondi segítségével, de persze utóbbi nem túl gazdaságos. Mondta a tulaj, hogy még nincs bekötve a gáz, de jönnek hamarosan, addig is a tűzhely palackról, a fűtés elektromos olajradiátor, vagy légkondi segítségével. Elfogadtuk, beköltöztünk, hiszen rövid távon vállalható a dolog, és bíztunk abban, hogy majd jön a gáz, és lesz boldogság és meleg. Hiába vártunk, ez nem lett, de kaptam egy értesítést, hogy pár nap múlva jönnek a szakik, és felszerelik a légkondikat azokba a szobákba, ahol eddig nem volt. Andim szeme kikerekedett: mi a francnak most a légkondi, a gázt kellene intézni, nem?! Persze, jogos az egy pont, de erre mit lehet mondani? Pingvin.

Eljött a nap, megjöttek a légkondis emberek, a tulaj fia sehol, de haladni kell, szóval beengedtem őket. Mire mindent felcipeltek (3 egység, kábelek, szerszámok) Pannos is megérkezett, gyorsan el is mondta a szakiknak, mit, merre, hova. Aztán kicsit méregetett, én meg elkaptam, amikor épp nem csinált semmit, és rákérdeztem, hogy mi a szitu a gázzal? Jaaa, hát az úgy van – kezdte – hogy pár hete rákérdezett a társaságtól, hogy mikor hozzák a gerincvezetéket az utcába (még a lockdown előtt), és azt mondták neki, hogy november vége felé. Hamarosan újra telefonál, de lehet, hogy mégsem jön a gáz, mert a társaság elég kiszámíthatatlan, de akkor a környéken pár (20) háztömb összeáll, és felajánlják, hogy kifizetik a munkák egy részét, csak jöjjön már a gáz. Persze, még így is lehet, hogy nem jön, mert túl nagy árat kérne a cég, és a tulajdonosok nem vállalnák. Szóval ezért kötik most be a légkondikat, hogy lehessen fűteni. Nagyszerű, gondoltam, de ha nincs más, akkor nincs más.

Egy nap telt el a fenti beszélgetés óta, és írt Pannos, hogy most, hogy a légkondikat bekötötték, apukája kérné vissza a villanyos fűtőtesteket. Hurrá! Egyszóval erre kicsit rábasztunk, nem erre számítottunk, már csak abban bízhatok, hogy jövő szezonra esetleg lesz gáz és rendes fűtés. Addig is, alternatív megoldásokat keresünk.

Internet

Egy másik égető probléma az internet. Mármint annak hiánya. Természetesen vettem mobilos netet, 50Gb, de az éppen csak egy hétre elég úgy, hogy nem is nézünk Netflixet, a Youtube-ot visszavettük, igazából csak kapcsolattartásra, meg persze munkára használjuk. Mondjuk a munka sokat elvitt, konferenciák, videóhívások és persze egy egyhetes tanfolyam, videóval megtámogatva. Szóval fogy. Egy feltöltés 20€, egy hónap 80€, szóval tenni kell valamit. Gyorsan kikerestem, hogy milyen szolgáltatók érhetőek el a környéken, és láss csodát, végre szerencsém volt, még épp abban a körzetben lakunk, ahol elérhető az üveges net, gyors, mint a rossznyavaja, és ha 18 hónapra lekötöd magad, még olcsó is. Nosza, megrendelem. Egy hétig semmi válasz. Gondoltam, velem nem toltok ki, újra megrendelem, ezúttal googli fordítóval görögül írtam be mindet a megrendelő nyomtatványba, és láss csodát, hívtak is másnap, hogy beszélgessünk. Nosza, beszélgessünk! A részleteket egyeztetve mondja a hölgy, hogy akkor hamarosan majd hívnak, hogy a technikus egyeztessen időpontot, mikor tud jönni felmérni. Alig várom.

Pár nap múlva egyre türelmetlenebbül várom a hívást – hiába. Végül ismét billentyűzetet ragadok, és írok nekik, hogy várok én, de meddig várjak? Másnap ismét hív ugyanaz a hölgy, hogy nagy a baj, megnézték, az első elérhető kapcsolószekrény és köztem van egy ház, új szekrényt kellene kiépíteni, legalább egy hónap, mi legyen? Visszavonom a megrendelést, megvárom az egy hónapot, vagy küldenek egy embert, hogy felmérje mi a helyzet, és aztán döntök. Mint minden értelmes ember, az utolsó opciót választottam.

Jön is az ember, nem sokat beszél angolul, de közli, hogy hát épp az ajtónk mellett van a doboz, szóval a kötésnek nincs akadálya, még fény is van a kábelben, szóval, ha kérem, akkor hamarosan visszahívnak egy időponttal, és jönnek kötni. Persze, hogy akarom!

Mindez csütörtökön volt, délelőtt. Hétfőig nem hívott senki, szóval, jó szokásomhoz híven ismét levél, hogy ugyan, mi a helyzet, mert nagyon várok már!

Épp a fenti sorokat írtam, amikor megjött a levél, hogy akkor szerda, ha nekem is megfelel. Mi az, hogy megfelel?! Hurrá, jöjjön csak az ember, szívesen látom!

Szerdán a megadott időpontra persze nem érkezett meg az ember, pedig úgy vártam, mint sivatagi kutya a vízhordó fiút. Ott álltam a hideg szélben az erkélyen, lestem, minden elhaladó autó zajára felkaptam a fejem, de csak nem jön. Aztán telefon: késik egy fél órát, mert nem végzett az előző ügyféllel. Megnyugodtam, tehát jön, és rendes is, mert szólt a késésről. Kicsivel fél után meg is érkezett, mindent megbeszéltünk, és bár nem ott tervezi behozni a kábelt, ahol szerintem optimális lenne (hiszen már van egy lyuk a falon), ráhagyom, elvégre Ő a szakember, én meg csak egy kibic.

A srác alapos munkát végzett, kár, hogy nem tudta befejezni, mert az alattunk lakó öregasszony reklamálni kezdett (ismét, mert már a légkondi szerelés közben is elégedetlenségének adott hangot), hogy szieszta idő van, kussoljunk. Vagy valami hasonlót. Görögül mondta, de abból kiindulva, hogy a szerelő kolléga nem ment le hozzá vendégségbe vajas kalácsot enni langyos tejjel, arra következtetek, hogy nem szerelmet vallott nekünk. No meg a hangsúly és a hangerő sem azt támasztja alá, hogy azt akarta volna kérni, hogy lehetőleg minden nap kellene ilyen hangzavart csinálni, mert attól Ő jobban tud koncentrálni az öreglányos dolgaira…

Szóval a kábel egy része nem került rögzítésre, de kaptam – mert kértem – pöcköt, majd alkalom adtán befejezem a munkát. De, ami a legfontosabb: van net! Mármint ésszerű áron, ésszerű sebességgel (200/200mbps – 28€), és bár jellemzően WiFin fogjuk használni (a sebesség ¾-ét már buktam is), de nagyon örülök, hogy végre ez is megvan, jöhet a Netflix orrba-szájba.

Szerencsére nem volt gond, hogy még nincs helyi adószámom, de megígértem, hogy majd elküldöm nekik, ha lesz, abból sem volt gond, hogy a szerződés végig görögül volt (ezt nem is olvastam végig, csak aláírtam), minden klappolt, boldog a család!

Tűz van Babám!

Hideg van. Természetesen ebben semmi meglepő nincs, elvégre közeledik a december, jön a tél, a Karácsony, és bár a várakozás izgalma belül kellemes meleggel tölti el az ember gyerekét, kívül azért hideg van. És a légkondi, mint tudjuk, nem épp a leggazdaságosabb, legköltséghatékonyabb, legoptimálisabb fűtőeszköz. Persze, ahogy tudom, a helyiek java légkondival fűt, de azt is kell tudni róla, hogy nekik is drága, ezért elmennek a fagyhatárig, felveszik a bundát, lópokrócot, szőrös mamuszt, és csak akkor kapcsolják be, ha még így is fáznak. No, a mi családunk (hál’ istennek) nincs hozzászokva a hideghez, így a bundabelső és a két réteg zokni szóba sem jöhet (ne kérdezzétek miért, nem, és kész). Van viszont egy kellemes, nyitott kandalló, ami arra csábítja az embert, hogy rakja tele fával, gyújtson alá, és este a lobogó tűz mellett összebújva beszéljék meg a felnőttek a világ viselt dolgait. Egy nap, az egyik boltban vettem 5 euróért egy zsák gyújtóst, és szombat estére dobtam is rá egy gyufát. Szuper volt! Óriási láng, csak úgy áradt a meleg, csak hát persze sajnos, hamar leégett az egész, de amíg tartott, addig nagyon élveztük.

Rögtön meg is jött a kedv, hogy nosza, szerezzünk fát. További motivációt jelentett, hogy az alattunk lakó nénike is rendszeresen, minden este befűt, aminek mi csak a füstjét érezzük, a melegét nem, és ha már füstösek leszünk, meleg is legyen már, nem igaz? A lezárás közepén, azonban nincs az, hogy megindulunk az erdőbe fejszével tűzifát szerezni, hanem más módszert kellett találni. A neten persze lehet találni még a környéken is olyan boltokat, akik árulnak tűzifát (fura a felhozatal: tiszafa, olajfa, tölgy, kőris, bükk, fenyő, narancs), de ezek jellemzően a helyiek igényének a kiszolgálására vannak berendezkedve, így nem nagyon bírják az angol nyelvet. A kollégám minap meséli viszont, hogy majdnem kigyulladt a lakása, mert a kandallóból kiesett egy izzó hasáb a nappali közepére, ahol költözés okán náluk hegyekben áll a papírdoboz. Kérdeztem is azonnal, hogy mi a fa forrása, mert volna érdeklődés nálam is! Megadja, megnézem, tetszik, felhívom. Nem beszélnek angolul. Helyes.

Közben Andi meg teljesen beleélte magát abba, hogy fázik, és csak a fa és a kandalló melege segíthet rajta, és ha neki baja van, előbb-utóbb nekem is bajom lesz, hiszen szimbiózisban élünk, vagy micsoda. Meg persze nőből van, és az akarata az én akaratom ellenében is érvényesül, így van ez, amióta világ a világ, de nálam már legalább 20 éve lassan. Szóval szóltam Theo kollégámnak, hogy legyen már kedves kisegíteni, fa ügyben. Meg is beszéltük, hogy mi legyen (tölgy 2m3, bükk 1m3), és már hívta is a boltot. Akik nem vették fel…

Végül aztán kétnapos hajkurászást követően leadásra került a megrendelés három köbméter tüzelő, felhozzák az emeletre, és mindez 275€ (kicsivel 100.00 huf alatt) pénzért. Szerintem még a következő szezonra is elég lesz, pláne, hogy csak Mikulásra ér ide. Cserébe egész nap fűteni fogok, tűzzel, mint a régi szép időkben!

No, azt hiszem, ennyi olvasnivaló elég lesz egy hétre, ha meg nem, akkor olvassatok Rejtőt, mert az jót tesz a megtépázott idegrendszernek (és élvezetesebben is ír, mint én)!

Őszintén megmondom, nem tudom, mikor, mivel jelentkezem legközelebb, javaslom a feliratkozást, úgy kaptok értesítését, ha jön új poszt. Sziasztok!